Entertainment
Az Entertainment részlegen belül a következő hajós munkák közül választhatsz:
Photographer (fotós-Carnival Cruise Lines):
Feladata:
A fotósok munkáját a legegyszerűbben úgy lehetne leírni, mintha egy “Fotó shopban”-ban dolgoznának, ahol mind a fotó elkészítése, mind az előhívás/nyomtatás, mind a különböző foto-tartozékok értékesítése beletartozik a fotós munkakörébe.
Kamera:
A Carnival biztosítja a fényképezőgépet
Szakmai elvárás:
A “fluent” angol nyelvtudás mellett ismernie kell a jelentkezőknek a szakmai nyelvet is, illetve rendelkezniük kell alapvető beállítási, illetve fotós ismeretekkel. Papírhoz nem kötött, de tapasztalat kell. Eladói véna elengedhetetlen ebben a pozícióban !!!
Tréning:
A céghez újonnan felvett fotósok egy 3-4 hetes fotós tréninggel kezdenek már a hajóstársaság által erre a tréningre kiválasztott hajón, ennek elvégzése után kerül mindenki a végső “állomáshelyére”, hajójára.
Fizetés, előmenetel:
A tréning, illetve az első 3 hónap (próbaidő) alatt fix 1000$/hó, majd a harmadik hónap után lesz fix 1200$. Néha az eladás után jön még egy kevés jutalék is, de az nem igazán számottevő. Viszont annál inkább az az esküvői fotózással megkereshető “extra profit”, ami úgy működik, hogy a Carnival-nak vannak erre kialakított különböző “esküvői fotó csomagjai” (általában a 400$-tól az 1500$-ig) portfolioi, mely értékesítése után 10% jutalék illeti meg a fotóst, amiért természetesen el kell készíteni a fotó sorozatot. Ezzel már havi szinten átlag 1700-2000$/hó-t a kereset . Esküvői fotózást már csak profi fotós csinálhat, illetve aki már eljutott a megfelelő szintre!! Előrejutási lehetőség “Assistant Lab Manager”, majd “Photo Manager” pozícióba
Szerződés:
6-8 hónap
Photographer (Image Photo Services):
Az Image Photo Services egy koncessziós cég, ami azt jelenti, hogy ellentétben a fent említett Carnival Cruise Lines-val, a hajóstársaságok nagy része nem önmaga üzemelteti a fotórészlegét, hanem azt egy koncessziós szerződés keretében kiadja üzemeltetésre egy külső fotós cégnek. A fentiekből adódóan kiderül, hogy az Image nem egy hajóstársaság, saját hajóik nincsenek. Viszont az ő feladatuk 100%-ban a velük szerződésben álló hajós cégek (Royal Caribbean Cruise Lines, Celebrity Cruises, Norvagian Cruise Line, Disney Cruises, Cunard, Regent Seven Seas Cruises, Azamara Cruises, Island Cruises) összes hajóin a fotórészleg professzionális színvonalú üzemeltetése, technikai fejlesztése, illetve személyzettel való ellátása.
- Feladatköre megegyezik az előzőekben leírtakkal.
- Kamera-nem biztosítanak, a dolgozónak kell rendelkeznie egy NIKON D200-zal, vagy megveheti nagyon kedvezményes áron a Miami tréning első napján, amit a fizetésből vonnak havonta.
- Szakmai elvárás szintén ugyanaz, “eladói véna” elengedhetetlen
- A sikeres interjú után a fotósok egy felkészítő tréningen vesznek részt Miamiban, mely a dolgozó részére ingyenes. A végén van egy vizsga, ami után kerül fel valaki arra a hajóra, ahol éppen szüksége van a cégnek rá
- Jutalék alapú a fizetés, alapfizetés egyáltalán nincs, mindenki az értékesítés után kap százalékot. Úgynevezett “garantált minimum” fizetés van, ami azt jelenti, hogy ha valamilyen okból a havi jutalék nem éri el az 1000$-t, akkor a cég kiegészíti 1000$-ra. Esküvői fotózásra itt is van lehetőség, de itt ezt órabérben végzik a fotósok (20$/óra). Átlag fizetésük kezdőként (Junior Photographer) 1300-1500$/hó, majd ez lehet 2000-3000$/hó
- 6 hónap
A hajón történő programokon mindenhol ott van, azokat felveszi, és a “cruise” végén ezt megvágja, majd az elkészült DVD-ket árusítják. A videós feladata az összes, a hajón megtalálható audio/video eszközök működtetése , illetve a hibaelhárítás, amennyiben valamely vendégnek bárminemű problémája akadna a TV/Video apparáttal.
Szakmai elvárás: részletes tájékoztatót (Carnival Entertainment) olvashatsz angolul itt>>>>>>>
Fix fizetés, 1400-1800$/hó, hajóstársaságtól függően
6-8 hónap, cégtől függően
Sound/Light technician (fény és hang technikus) :
A színház, showk hangosítása/világosítása a feladata
Többéves színházi, filmezési tapasztalat szükségeltetik, illetve folyékony angol nyelvtudás
Fix 1400-1600$/hó
6 hónap
Youth Staff (Gyermek animátor)
- Feladata a hajón nyaraló gyermekeknek a szórakoztatása, programok szervezése, lebonyolítása. Több korosztályra vannak osztva, 3-6; 6-9; 9-12 és 12-18 évesek. Mindegyik hajós cégnek megvan a saját programja a gyermekek szórakoztatására.
- Két hajóstársasághoz is közvetítünk erre a pozícióra (Carnival Cruise Lines, Royal Caribbean International)
Carnival: tanári vagy bármely más releváns diploma+ gyermek animáció terén szerzett legalább 1-2 éves tapasztalat (gyermek táboroztatás, szállodai animáció külföldön), “fluent” angol nyelvtudás. Amennyiben diploma nincs, vagy nem releváns, erősebb tapasztalattal kiváltható
Royal: tanári/releváns diploma kötelező+gyermek animációban szerzett tapasztalat+”fluent” angol - Fix 1200$, illetve 1620$/hó, mindkét cégnél lehetőség van extra pénz keresni munkaidőn felüli baby-sitting bevállalással (szülők mennének az esti show-ra, s addig is szükségük van Baby-Sitter-re. Ez sokszor 4-500$ extrát jelent még havonta
- 6 hónap
